Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Janne Teller 51 éves

Dánia legismertebb kortárs írónője tartja a mai napon a születésnapját. Janne Tellert minden iskolás ismeri, hiszen a kezdeti betiltások után regényei már a kötelező olvasmányok listáján szerepelnek.

A széles látókörű írónő sokáig makro-közgazdaságtannal foglalkozott, majd az Európai Unió kötelékeiben a világ számos helyén végzett konfliktuskezelő tevékenységet. Munkája miatt Teller számos országban élt, Brüsszeltől, Párizstól, Milánótól egészen Dar-es-Salaamig és Maputoig.

Janne Teller: Semmi

Janne Teller: Minden

Az írónő munkáit eddig több mint 13 nyelvre fordították le. Nemzetközi szinten legismertebb könyvei  gyerekeknek íródott regényei, azok közül is a Semmi, illetve a folytatásként is értelmezhető novelláskötet, a Minden. A Semmi volt Teller első olyan könyve, ami komoly botrányokat kavart. A történetben kamasz gyerekek keresik az élet értelmét. A nagy, közös vállalkozás érdekében minden gyerek feláldozza azt, ami a számára a legfontosabb, így a dolog nagyon hamar eldurvul. A szereplők komoly traumákon esnek át, és ha valamit végül megtanulnak, az pont az lesz, hogy vannak olyan dolgok, amiket nem (lenne) szabad feláldozni semmiért.

Janne Teller: Ha háború lenne nálunk

Janne Teller egy másik érdekes kísérlete a „Ha háború lenne nálunk” címet viselő vékony kis füzetke, amivel szintén a fiatalokat célozta meg. A különleges történetet minden országban a helyi viszonyokkal összhangban adaptálták, hogy a gyerekek valóban bele tudják érezni magukat a menekültek helyzetébe.

0 Tovább

John Updike: a modern Amerika egyik legtermékenyebb írója

1932 március 18-án született John Updike, a modern amerikai irodalom egyik legtermékenyebb írója.

Miután sikeres íróvá vált, Updike megfogadta, hogy évente kiad egy könyvet. Fogadalmához tartotta is magát egészen 2009-ben bekövetkezett haláláig.

0 Tovább

81 éves Moldova

1934-ben a mai napon született Moldova György, a legolvasottabb kortárs magyar író.
A Kossuth-díjas magyar író zsidó családban láttott napvilágot, Reif György néven. Gyerekként a budapesti gettóban élte át a háború végét. Felcseperedve a Színművészeti Főiskola dramaturgia szakán Csurka István évfolyamtársa volt, de diplomájának kezdetben nem sok hasznát vette, mivel kazánfűtőként és bányászként tudott csak elhelyezkedni.
Először novellákat kezdett publikálni "Moldova" álnév alatt, de filmírással is foglalkozott. Életművébe több mint 70 könyv tartozik, amelyekről az író így nyilatkozott: "Rossz könyvem van, de hazug, tisztességtelen nincsen."
1990-től heti rendszerességgel írt a Magyar Hírlapba, mint külső munkatárs. Moldova népszerűségének egyik titka, hogy leggyakrabban azokhoz a témákhoz nyúl könyveiben, amelyek a hétköznapi emberek mindennapi beszélgetéseinek is gyakori témái. Jellemző az íróra a vidéki tematika is, illetve az egyszerű kisemberek szerepeltetése. Talán riportkönyvei értek el a legszélesebb rétegekhez - amelyek a háború utáni magyar szociográfia megalapozásához is nagyban hozzájárultak.
Az író Kádár János nagy tisztelője volt, és a rendszerváltás után is az maradt - ez talán pályafutása legmegosztóbb mozzanata. Több könyvet is szentelt a politikus, illetve a róla elnevezett korszak rehabilitálásának. A Kádár születésének századik évdordulóján készült szobrot is ő leplezte le.
0 Tovább

Gera újra a miénk! - Most könyvben is

 A kilencvesen évek végén egy vékonyka srác focizik a Harkány NB II-es csapatában. 5 évvel később már „Magical Magyarként” ismeri a világ. Üstökösként jelent meg a magyar futball egén, majd tíz éves külföldi karrier után visszatért a gyökerekhez Gera Zoltán. Gera 2014-től ismét a Ferencváros legnépszerűbb focistája.

 

 

Exkluzív fotóalbumot állított össze a Fradi fotósa a régi szép időkről, és a jelenről. Burger Barnát az első pillanattól megragadta, hogy az „új fiú”, Gera Zoli mindent másképp csinál, mint a többiek. Nem csoda, hogy egyre gyarapodtak a képkockák, amik megörökítették ennek a rendkívüli karriernek a korai pillanatait: a nagy gólörömöket, a szomorkodásokat, a remek cseleket.

 

 

 

10 évvel később egy igazi profi tért vissza a Ferencvárosba. Gera ezalatt az idő alatt az angol Premier League-be épp feljutott West Bromwich Albion , majd a Fulham játékosa volt.  „Csúcskategóriás játékos, szeretnék minél több Gera Zoltánt a csapatomban tudni. Zoltán nem iszik, nem dohányzik és fejlődni akar minden téren.” – nyilatkozta a játékosról Bryan Robson.  Játékát olyan focistákéhoz hasonlították, mint Gerard, később pedig Puskás ferenc utódjának is nevezték.

 

Burger Barna: Gera

 

A fotóalbum a „zöld-fehér korszak” legszebb pillanatait örökíti meg, sok kulisszatitokkal. Megszólal Zoli, a játékostársak, edzők – mindenki, aki hozzátett valamit ehhez a sikeres karrierhez, amit a magyar futball egyik legnagyobb eredményének tekinthetünk az utóbbi években.

0 Tovább

Könyv City újdonságok

0 Tovább

bookmixer

blogavatar

Megjelenések, regények, szakkönyvek, szerzők - ez a mixer azért van itt, hogy kikeverje neked az olvasnivalót az internetszerte legfrissebb hírekből!

Utolsó kommentek