Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Elstartolt a fehérvári versünnep, jelentkezés indul!



A székesfehérvári önkormányzat közleménye szerint a versünnepet a Fehérvár Médiacentrum a Székesfehérvári Egyházmegyével, Székesfehérvár Önkormányzatával, a Szent István Művelődési Házzal és a Vörösmarty Színházzal együttműködve szervezi. A programsorozat fővédnöke Spányi Antal megyés püspök és Cser-Palkovics András polgármester.

A VI. Fehérvári Versünnep zsűrijének elnöke Kubik Anna Kossuth- és Jászai Mari-díjas, érdemes művész. A zsűri tagjai: Závodszky Noémi, a Vörösmarty Színház színművésze, Varga Sándor újságíró, Bobory Zoltán költő, valamint Tornyai Gábor plébános.

A megmérettetésre a diákok két verssel nevezhetnek. A verseny két fordulóból, a válogatókból és a döntőből áll. Utóbbira április 12-én kerül sor.

A jelentkezés feltétele, hogy a diák székesfehérvári középfokú oktatási intézmény vagy a Székesfehérvári Egyházmegye középfokú oktatási intézménye tanulója legyen, esetleg más település középfokú oktatási intézményének tanulója, de székesfehérvári állandó lakóhellyel rendelkezzen.


(mti)

0 Tovább

Kányádi Sándor költő személyesen adta át egyik művét Ferenc pápának

Az olasz fővárosban olvassa fel verseit Kányádi Sándor magyar költő, aki egyik művét Ferenc pápának is átadta.

0 Tovább

A Grandpierre-család verseiből jelent meg válogatás



Egy család, négy nemzedék, hat költő - a Grandpierre-család tagjainak verseiből nyújt válogatást az a kötet, amelyet kedd este mutatnak be a Magyar Írószövetség székházában.

0 Tovább

Eddig ismeretlen Szapphó versekre találtak

Egy oxfordi tudós azt állítja, hogy most fedeztek fel kettő verset, amelyek kétségtelenül az antik költőnő, Szapphó alkotásai.

0 Tovább

Versünnep - Vers- és prózamondó fesztivál a család európai éve jegyében


Budapest, 2014. január 29., szerda (MTI) - A család európai éve jegyében, egyúttal az I. világháború kitörésének 100. évfordulója alkalmából rendez vers- és prózamondó fesztivált a Versünnep Alapítvány és a Bánffy György Kulturális Szalon.

0 Tovább
«
12

bookmixer

blogavatar

Megjelenések, regények, szakkönyvek, szerzők - ez a mixer azért van itt, hogy kikeverje neked az olvasnivalót az internetszerte legfrissebb hírekből!

Utolsó kommentek