A kilencvesen évek végén egy vékonyka srác focizik a Harkány NB II-es csapatában. 5 évvel később már „Magical Magyarként” ismeri a világ. Üstökösként jelent meg a magyar futball egén, majd tíz éves külföldi karrier után visszatért a gyökerekhez Gera Zoltán. Gera 2014-től ismét a Ferencváros legnépszerűbb focistája.

 

 

Exkluzív fotóalbumot állított össze a Fradi fotósa a régi szép időkről, és a jelenről. Burger Barnát az első pillanattól megragadta, hogy az „új fiú”, Gera Zoli mindent másképp csinál, mint a többiek. Nem csoda, hogy egyre gyarapodtak a képkockák, amik megörökítették ennek a rendkívüli karriernek a korai pillanatait: a nagy gólörömöket, a szomorkodásokat, a remek cseleket.

 

 

 

10 évvel később egy igazi profi tért vissza a Ferencvárosba. Gera ezalatt az idő alatt az angol Premier League-be épp feljutott West Bromwich Albion , majd a Fulham játékosa volt.  „Csúcskategóriás játékos, szeretnék minél több Gera Zoltánt a csapatomban tudni. Zoltán nem iszik, nem dohányzik és fejlődni akar minden téren.” – nyilatkozta a játékosról Bryan Robson.  Játékát olyan focistákéhoz hasonlították, mint Gerard, később pedig Puskás ferenc utódjának is nevezték.

 

Burger Barna: Gera

 

A fotóalbum a „zöld-fehér korszak” legszebb pillanatait örökíti meg, sok kulisszatitokkal. Megszólal Zoli, a játékostársak, edzők – mindenki, aki hozzátett valamit ehhez a sikeres karrierhez, amit a magyar futball egyik legnagyobb eredményének tekinthetünk az utóbbi években.