Erdélyben maratoni felolvasással, kulturális díj átadásával, kiállításokkal, koncertekkel és filmvetítéssel ünneplik meg a magyar kultúra napját.
Erdélyben maratoni felolvasással, kulturális díj átadásával, kiállításokkal, koncertekkel és filmvetítéssel ünneplik meg a magyar kultúra napját.
Gazda Árpád, az MTI tudósítója jelenti:
Egy szerdára tervezett gyergyószentmiklósi Nyirő József-megemlékezés ellen tiltakozik a Romániai Zsidó Közösségek Föderációja (FCER).
Háború és háború című híres regényének javított és teljes kiadásával köszöntötte a hatvanéves Krasznahorkai Lászlót kiadója, a Magvető. Az író az MTI-nek elmondta: a kötetben helyet kapott a Megjött Ézsaiás című, a regény előzményének is tekinthető levél, emellett számos apróbb javítást is végrehajtott a szövegen.
Günter Grass lezárta regényírói munkásságát. Ezt az irodalmi életművéért 1999-ben Nobel-díjjal kitüntetett német író, festő, grafikus jelentette be egy hétfőn megjelenő interjúban.
Bestseller lett a Mein Kampf digitális kiadásaiból - állítja Chris Faraone bostoni író és újságíró, aki szerint Adolf Hitler könyve annak köszönheti hirtelen jött népszerűségét, hogy a digitális változatot az érdeklődők anélkül olvashatják iPadjükön, hogy arról bárki tudna.
Utolsó kommentek