Néhány igaz mese magyar írókról és költőkről, amelyeket kevesen ismernek. A szerző Csokonaitól Vas Istvánig, Dérynétől Déry Tiborig mesél el 40 történetet múzsákról, megcsalt szeretőkről, örök hűségről és a szerelem sokféle arcáról.
Nyáry Krisztián néhány évig költészettörténetet tanított a pécsi egyetemen, majd a 90-es évek közepén otthagyta a katedrát, azóta kommunikációs tanácsadóként dolgozik. Vezetett pr-ügynökséget és közvélemény-kutató intézetet, volt állami szervezet kommunikációs igazgatója, de a hobbija az irodalomtörténet maradt. 2012 elején barátainak kezdte publikálni a Facebookon magyar írók és művészek szerelmi életéről szóló képes etűdjeit, amivel néhány hónap alatt nagy népszerűségre tett szert. A barátoknak szánt bejegyzésekből Így szerettek ők címmel könyv lett, a kötetből pedig az elmúlt év egyik legnagyobb könyvsikere, amely elnyerte a XX. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál Budai-díját és a Magyar Könyvtárosok Egyesülete Fitz József-könyvdíját is.
Az új kötet 2013 októberében kerül a könyvesboltok polcaira. A szerző célja ezúttal is az, hogy az elmesélt szerelmi történetekkel kedvet csináljon a művek olvasásához.
Az első kötet 20% kedvezménnyel kapható itt: http://www.booker.hu/konyv/igy_szerettek_ok__-_magyar_irodalmi_szerelmeskonyv_nyary_krisztian/
A második rész pedig már előrendelhető: http://www.booker.hu/konyv/Igy_szerettek_ok_2__-_Ujabb_irodalmi_szerelmeskonyv_nyary_krisztian/
Forrás: Kultúrpart
Utolsó kommentek